~Chapter 9~

 ~Másnap~

Amikor felkeltem JungKook már nem volt mellettem. Rápillantottam az órára, és reggel 8 óra volt csak. Ezért úgy döntöttem, hogy alszok még egy kicsit. De ekkor nyitódott az ajtó. Tetettem, hogy alszok.

- Jó reggelt napfény! Ideje felkelni! – ült le az ágyra, és eltűrte arcomból sörényemet. (A hajam akkori állapotában annak felelt meg)

- Még öt perc, és felkelek! – fordultam be a fal felé.

- Rajtad kívül mindenki fent van. Rád várunk a reggelivel. És mivel már alig van valami a hűtőben el kéne menni, bevásárolni.  A baj csak az, hogy nem tudjuk, hol van a bolt.

- Majd egy óra múlva elmegyünk. – mormoltam bele a párnába. Nem jött válasz. Csend volt. Csak a többiek beszélgetését lehetett hallani, azt is alig.

- YA! KELJ FEL! NEM HALLOD? KELJ FEL! – kiabálta el magát durva kemény hangon. Én meg a nevetést magamban tartva a takaró alá bújtam. Ekkor éreztem, hogy lerántja rólam a takarót, és egy nagyot csap a hátsómra.

- ÁU! Basszus ez nagyon fájt! Áááá… Meg vagy húzatva? – pillantottam rá.

- Ha nem leszel kint 5 percen belül, akkor még egyet kapsz a másik felére! – állt fel, és kiment. Láttam az arcán ugyan azt a szórakozott mosolyt, mint amit tegnap este lefekvés előtt. Akkor ma jó kedvel kelt. Nem akartam, azt, hogy az egész hátsófertájom sajogjon ezért eleget tettem JungKook kérésének. Villámgyorsan felöltöztem, és kimentem.

- Jó reggelt mindenkinek! – köszöntem a többieknek. Majd leültem az asztalhoz. Azzal a lendülettel fel is sziszentem.

- Mi a gond? – kérdezte a mellettem ülő HoSeok.

- Kérdezd JungKook-ot. – álltam fel a tányérral, és a konyhapulthoz sétáltam. JungKook fülig érő mosollyal mesélte el a többieknek az ébresztésemet. Megettem egy vajas kenyeret, majd fogtam, a pénztárcámat, és egypár ruhaszatyrot. Felvettem a napszemüvegem.

- Elmentem bevásárolni, majd jövök! – mondtam, és elindult kifelé.

- Várj, tündérke ne menj egyedül. Megyek veled! – állt fel az asztaltól YoongKi.

- Én is megyek! – pattant fel HoSeok is. A többiek tömték a fejüket tovább. Szóval így hármasban indultunk el a bolt felé.

- Milyen erőset csapot? – kérdezte HoSeok, ahogy elhagytuk a házat.

- Még a nyoma is megmaradt! És most is sajog. – simítottam meg az említett testrészemet.

- Én már csak tudom, milyen érzés. Együtt érzek. – karolta át a vállam Hobi.

- Majd valahogy bosszút állok rajta. – jelent meg arcomon egy ördögi mosoly. – Például úgy, hogy távolság tartó leszek. Szerintem hatalmas büntetés a számára. – vigyorodtam el még jobban. Hobi erre a kezét nyújtotta egy ötösért, de YoongKi érdekesen nézet rám.

- Szerintem nem jó ötlet. Túlságosan nagy büntetés ez neki. Inkább felejtsd el. Csak szórakozásból tette te is tudod. – mondta mellettem.

- Igazad van. De azért valamivel szeretnék viccből visszavágni. Csak nem tudom, mi legyen az. Na, majd kitalálom. – mosolyodtam el.

- Lehetetlen vagy, tündérek! – kuncogott Oppa.

A boltba odaérve, mindent vettünk, ami kellett, aztán azt is, ami nem volt annyira fontos. A pénztárnál megakadt a szemem egy srácon. Nagyon ismerősnek tűnt az állása is meg a stílusa is. Majd mikor megfordult nagyon megörültem neki.

- Úristen! Balázs! – ugrottam a nyakába.

- Eszter! Csak nem nyaralsz? – kérdezte miután leszálltam róla.

- Eltaláltad.

- Akkor délután lehet, átugrok. Régen dumcsiztunk már. Kb 3 hete, találkoztunk, hiányoztál. – kacsintott.

- Nem leszünk itt délután. Amint látod meglátogattak engem a srácok, velük megyünk el kirándulni. – mutattam a mögöttem bambuló 2 fiúra. Amint Bazsi meglátta őket felkiáltott örömében. Ő is kpoper.

- Akkor 2 óra múlva megyek hozzád, mivel én is megyek. Nem hagyhatom ki azt, hogy a BTS-el töltsek egy délutánt. – vidult fel. Beleegyeztem. A fiúk nem sokat értettek abból, amit mondott. Szóval ők nem értették a szituációt.

Bazsi (Így hívom Balázst) velünk együtt jött haza. Mivel, szembe lakik a nyaralónkkal. Ő idevalósi. Mielőtt bármi félreértés lenne, elmondom ki ő. Bazsi a legjobb barátom. Egy suliba járunk, csak nem ugyan abba az osztályba. Nálunk nincs olyan, hogy több mint, barát. Mert én JungKook-ot szeretem, Bazsi meg homoszexuális. Ettől függetlenül senki sem ítéli el, mert senki sem tud róla a suliban (rajtam, és az egyik barátnőmön kívül) jól titkolja. Imádjuk egymást. Olyanok vagyunk, mintha testvérek lennénk. Nagyon sokat segítet az elmúlt időszakban. Mivel nehezen viseltem, azt, hogy a srácok távol vannak tőlem. De ő ott volt és mindig felvidított, ha kellett. Akár az éjszaka közepén is hívhattam, mindig a rendelkezésemre állt. Szóval ez az én Bazsim. Amúgy meg kinézetre nagyon helyes. Sötét hajú, sötét szemű, izmos, nagyon picit kreolos bőrű, kicsit spanyolos beütésű. A suliban a lányok odavannak érte. De sajnos, nagy bánatukra nem közeledik feléjük. Én tudom is az okát, hogy miért.

A visszafele úton elmagyaráztam a két jó madárnak, hogy ki Bazsi, és, hogy jön velünk. Nem tiltakoztak a dolog ellen. Amikor a házba értünk segítettek kipakolni, meg elrendezkedni, majd készülni kezdtünk. Közben én felhívtam Mint.

- Szia, Min! Eszter vagyok, tegnap estéről. Tudod mondtam, hogy jöhetsz velünk kirándulni. KB egy fél órán belül indulunk. Neked jó? – kérdeztem.

- Persze! De előbb is szólhattál volna, mert nem tudok elkészülni. – háborodott egy kicsit fel.

- Ne haragudj! Igazából az időt, csak megsaccoltam. Ahogy most állunk biztos nem érünk oda időbe, de azért igyekszünk. – biztattam.

- Rendben a CBA-nál jó lesz? – kérdezte.

- Persze. Hamarosan ott vagyunk érted. Addig is, szia!

- Szia! – majd letette.

Miután ezt is lezsíroztam, én is készülődni mentem. Az első a hajam volt. Borzasztó volt. Valamit kezdenem kellett vele. Ilyen gyorsan nem tudnám megmosni ezért, csináltam jobb oldalt egy fonást, a fonat tövébe pedig, tűztem egy nagy masnis csatot. Ez az én stílusom. Felvettem egy masnis ujjatlan felsőt, és egy farmer rövid gatyát. Ezt egy kényelmes szandival párosítottam, és már készen is voltam. Sminkelni nem sminkeltem. Nem szokásom sminkelni. Nem akarok ellent mondani Coco Chanel-nek, de nem szeretek. Nem azért, mert meg vagyok magammal elégedve hanem, mert nem tudom szépen. Valójában ez az oka. Még a szempillámat sem tudom kifesteni, úgy hogy ne nyúljak bele a kefével a szemembe. Szóval ennyit erről. Amikor kimentem a szobából érdekes módon a lányok, már készen voltak. JungKook, állt még mellettük. Mindenki más még sürgött-forgott a folyóson.

- Cuki a szerelésed! – dicsért meg SeNa.

- Köszi! Ti meg, mint mindig mesésen néztek ki! – mondtam két barátnőmnek. Olyan voltak, mintha egy újságból léptek volna éppen elő.

- Nincsen rajtad semmi smink? – kérdezte MiRae meglepve.

- Nincs, tudod, hogy nem szoktam. – magyaráztam.

- Ezt nem engedhetjük meg. Gyere velem! – ragadta meg a kezemet és a szobába húzott. Elővett egy hatalmas ládát. Tele volt smink cuccokkal.  Nem is zavartatta magát… TaeHyung és JiMin éppen öltöztek, de ő csak berontott. Leültetett az egyik fotelba, kinyitotta a ládát, és kutatni kezdett benne. 10 perc alatt kisminkelt. Nem akarom dicsérni magam, de én is úgy néztem ki, mint egy modell.

- Utoljára tavaly nyáron láttunk ennyire kisminkelve. A koncerteken a klubban. – nézett meg jól közelről JiMin.

- Furcsa is, hogy ki vagyok sminkelve. De MiRae jól összehozta. Köszi, de tudod, hogy a nap végére nem marad belőle semmi. – mosolyodtam el.

- Ezek teljesen természetes, minőségi termékek, bírják a strapát. – magyarázta MiRae.

- Sminkesnek tanul. Ért az ilyen dolgokhoz. – mosolygott büszkén barátnőjére JiMin.

- Köszi MiRae! – öleltem meg- Majd segíthetsz egy kicsit, abban, hogy megtanuljam.

- Örömmel. – mosolyodott el. Ez után kimentünk készen, mind a négyen. Ami oda kint fogadott furcsa volt.

Bazsi az ajtóban állt, SeNa nem tudta róla levenni a szemét. JungKook meg Bazsival beszélt, vagyis inkább faggatta.  TaeHyung a barátnőjéhez ment.

- Kicsim, tudod, csak én lehetek a szemeid előtt! – karolta át SeNa vállát. Én meg magamban úgy röhögtem, mint még soha. 

- Oppa, mindig is te fogsz a szemeim előtt lebegni, de azért megnézem a többi pasit is. Hűséget fogtam neked nem vakságot. – nyomott egy puszit az említett arcára.

- Ez az én barátnőm!- ölelte magához.

Odamentem JungKook mellé.

- Bazsi! – öleltem meg – Ha te is itt vagy akkor indulhatunk? – fordultam hátra.

- Igen! – jött a válasz mindenkitől.

Bazsiba, és JungKook-ba belekarolva indultam el ki ajtón. A két jó madarat ki kell békíteni. Ezzel a gondolattal ültettem be a buszba őket. Amikor a többiek is helyet foglaltak én visszamentem bezárkózni, majd amikor SungMoon kiállt a busszal, a kaput is becsuktam. A buszban, pont elfértünk, már csak egy hely maradt. Oda fog ülni Min. El is mentünk a CBA-hoz érte. Én ezalatt az idő alatt nem ültem le. Elmondtam SungMoon-nak, mi merre hány méter, és hogy hova terveztem mára az utat.

A CBA-nál felvettük Min-t. Bazsi és JungKook mellett volt hely. Mivel Bazsit nem ismerte, ezért JungKook mellé ült. Nem tudta, hogy én a barátnője vagyok, de nem is baj. Tudtam húzni egy kicsikét JungKook agyát, hogy Bazsi mellé ülök. Így Bazsi mellé leülve, indultunk el Szántodra.

- Miért lepett meg, hogy itt vagyok? Nem láttál, amikor lehoztak a szüleim? – néztem Bazsira.

- Egy nem írtad, hogy itt vagy, kettő Budapesten voltam a nagyszüleimnél. Nem tűnt fel, hogy az egész ház üres? – nézett rám mosolyogva.

- Nem, bocsi. Tudod, milyen figyelmetlen vagyok. Bocsánat bátyó! – bújtam hozzá.

- Neked elnézem! – mosolygott, és átölelt.

- Eszter! Miért, néz a barátodra JungKook, úgy, mintha megakarná ölni? – hajolt oda hozzám Min.

- Miért, úgy néz? – hajoltam el Min mellett, és vettem egy pillantást JungKook-ra. Érezte, hogy figyelem ezért rám nézett. Eltátogta: U-T-Á-L-A-K! és utána kinyújtotta a nyelvét, majd a telefonra mutatott, hogy ott írni fog. Visszanézve Min-ra nem értetem mit kérdezz.

- Hogy érted, hogy a barátom? – kérdeztem.

- Hát ti ketten jártok nem? Te meg Balázs? – mutatott kettőnkre. Bazsival összenéztünk, majd felröhögtünk.

- Csak barátok vagyunk. – mondta Bazsi.

- Egy ilyen, pasi és csaj között, hogy lehet csak barátság? Nem értelek benneteket. – hitetlenkedett.

Ekkor ránéztem Bazsira. Tudta,hogy mit akarok, válasz képen csak bólintott.

- Balázs meleg. A fiúkat szereti. Én sem szeretem őt. Nekem van barátom. – mondtam neki.

- Basszus pedig Ő lett volna a B tervem, ha nem jön össze Suga-val.

- Hát sajnáljuk! – mondtuk egyszerre Bazsival.

- Amúgy, hogy ismerted, meg a srácokat? – váltott témát.

- Majd ha Tihanyban leszünk, akkor együtt elmeséljük neked oké?

- Rendben. – mosolyodott el majd visszadőlt az ülésébe.

Én is így tettem. Bazsi zenét hallgatok, én meg elővettem a telefonom, és megnéztem mit írt JungKook. Másolom:

JungKook: Ki ez a gyerek pontosan?

Esther: A legjobb barátom Balázs. Egy suliba járunk, és homoszexuális. Szóval nem kell féltékenynek lenned.

JungKook: Biztos, vagy te ebben? Mi van ha még sem az?

Esther: BABO! A legjobb barátja vagyok. Én hoztam össze a mostani barátjával. Igen van barátja.

JungKook: Bízhatok benne? Ha én már nem leszek itt vigyázz rád, helyettem is?

Esther: Ebben az egy dologban soha sem kételkedhetsz. Vigyázni fog rám!

JungKook: Akkor jó! Szeretlek! <3

Esther: Én is! <3

Pár perc múlva befordultunk a kikötőbe. SungMoon, és én elmentünk jegyet venni míg a többiek nézelődni kezdtek az árusoknál. Amikor visszamentünk hozzájuk, már mindenki kezébe volt valami. Még Bazsi és Min is vett magának karkötőt. Mindenki ugyan olyant vett. Suga oda jött SungMoon-hoz és hozzám, majd a kezünkbe húzott egy-egy karkötőt.

- Ezzel jelezzük, hogy együtt vagyunk. –mondta

- Köszönjük! De most menjünk, mert itt hagy minket a komp. – kapott észbe SungMoon, és a buszhoz sietett. Ezelőtt megbeszéltük, hogy ő a buszban marad, és meg Bazsival figyelek a majmokra. Így hát, mindenkinek a kezébe nyomtam a jegyét, és egy „Utánam!” kifejezéssel elindultam, ők meg követtek. Amikor a komp elindult megijedtek. Nagyon élvezték. A Balatonról készíttek fotókat, egyszer ők pózoltak. Közösen csináltak képeket. Min próbált Suga felé közeledni, de nem sikerült neki, mert meg sem tudott szólalni a közelében. Szegény! Majd adok neki egy löketett, de előtte a 2. és a 3. legfontosabb férfi egyedet az életemben ( az első az apukám és a nagypapáim) kiakartam békíteni. Így JungKook-ot leszakítva a többiektől hármasban elvonultunk, kicsit arrébb.

- JungKook kérlek, mond el Bazsinak, hogy mi a bajod vele! – utasítottam a 2. legfontosabb férfi egyedet, az életemben.

- Az, hogy a barátnőm körül lézeng a hátam mögött. Ez nekem nem tetszik. Más bajom nincsen vele.

- És neked Bazsi? – kérdeztem a 3. legfontosabb férfi egyedet, az életemben.

- Nekem semmi bajom nem volt vele, csak Ő fújta fel a dolgot. – nézet JungKook-ra.

- Mindegy. Ne értsétek félre egymást. Mindketten fontosak vagytok a számomra, csak máshogy. Szóval nem veszekedjetek főleg nem miattam. Rendben? – pillantottam egyszer JungKook-ra, egyszer Bazsira.

Farkasszemet néztek egymással, majd kezet fogtak, és megölelték a másikat. Úgy kicsattantam az örömtől, hogy én is csatlakoztam az öleléshez. Annyira megkönnyebbültem. Most már szent a béke, éreztem akkor, amikor megöleltem őket. Ez után visszamentünk a többiekhez. Megkértek valakit, hogy készítsen egy közös fotót, amin mi is rajta vagyunk.

JungKook azt gondolta, hogy ha Bazsival kibékült velem is. Pedig én még mindig haragudtam rá. Amúgy nem, csak jó érzés volt játszani az elérhetetlent. A kompról leszállva megakarta fogni a kezemet, de én nem engedtem, és elmentem a közeléből. Megbeszéltem SungMoon-nal, hogy a busszal hol parkoljon le, majd gyalog indultunk el körülnézni Tihanyban. Min-nel és Bazsival közösen mentem elől, mivel mi tudtuk a járást a többiek követek minket, miközben néha-néha lemaradtak, mert fényképeztek, vagy vásároltak. Közben, meg a tavaly nyáron történt dolgokat meséltem el Min-nek. Egyedül azt nem mondtam, el neki, hogy JungKook és együtt vagyunk ezzel még várni akartam. Egy ideig sikerült is, de amikor beültünk egy étterembe enni gyanakodni kezdett. JungKook- nak sikerült kiharcolnia az egyik mellettem lévő helyet, és úgy ült le, hogy átkarolt. Mire, én megfogtam a kezét, és leraktam a teste mellé. Ezt kb ötször eljátszottuk. Kezdett át menni egy gyerekes civakodásba. NamJoon ült a másik oldalamon, Ő állított le minket. Min velem szemben ült, és érdeklődve nézett. Legyintettem egyet, majd JungKook néztem, értetlenül pásztázta az arcomat. Felé is legyintettem egyet.

Az evés után. Nem mondhatom ebéd, mert este hatkor jöttünk ki. Inkább estebéd. Visszasétáltunk a buszig, majd beülve elindultunk vissza Zamárdiba. Körbekerülve a Balatont. Most beültem JungKook mellé. Min Bazsi mellé ült. Jól összebarátkoztak, én így megtudtam beszélni JungKook-al, a dolgokat. Az egészből egy hatalmas veszekedés lett. De nem lehettünk hangosak, mert zavartuk volna vele a többieket. Amikor arra szintre jutottunk, hogy inkább nem szólunk egymáshoz Min megszólított:

- Eszter, JungKook a barátod? – kérdezett rá.

- Ha, így haladunk nem sokáig. – mondtam.

- Tessék? Ezt, most komolyan mondtad? Mondd, úgy, hogy a szemembe nézel! – emelete fel JungKook a hangját. Most már nem bírtuk magunkban tartani az órák óta felgyülemlett feszültséget.

- Igen komolyan mondom. Te ismersz a világon a legjobban. Azt állítod, hogy megcsaltalak? Honnan jött ez? Elgurult a gyógyszered? Konkrétan leribancoztál pár perccel ezelőtt. Próbáltam megbeszélni, de nem akartad, és más felé terelted a témát. Nem érdekelsz! – ordítottam a végét.

Pont jókor, mert akkor értünk oda Zamárdiba a CBA-hoz. Min-nel együtt leszálltam a buszról. Vagyis nem vele együtt. Amint kinyílt a busz ajtaja leszaladtam, és sírva futottam egészen le a partig. Leöltem a part szélére, és sírtam. YoongGi-nak tényleg igaz volt. Ezt a bosszú dolgot nem kellett volna erőltetni, mert ez lett belőle. Nem tudom mennyi ideje ülhettem ott, de kezdett elhagyni az erőm, amikor két kart éreztem, meg derekamon, szorosan magához húzva. Amint hátam mellkasához ért, csak azt hajtogatta suttogva, hogy „Ne haragudj napfény!” Amennyire csak lehetett ebben a pózban hozzá bújtam. Elkezdett előre-hátra dőlni, s így nyugtatott meg.

- Nem tudtam merre lehetsz. Ezért az egész partot végig jártam miattad. De hála az egének meg vagy. Sajnálom, hogy olyanokat a fejedhez vágtam, de nagyon felidegesített a viselkedésed, és pusztán, egy ilyen kis dolog miatt! Ne vond meg tőlem azt, hogy hozzád érjek, mert abba beleörülök. Ezalatt a két hét alatt sok időt veled akarok tölteni, mert akkor kibírom a maradék 9 hónapot nélküled, ameddig nem találkozunk újra. Úgy érzem, hogy még mindig nem tudod fel fogni, hogy érzek irántad. – mondta miközben fejem fölött a csodás tájat bámulta. 

Tudtam, hogy folytatni akarja a beszédet. Nekem, meg nem volt ellenemre, mert imádtam hallgatni, ahogy beszél. És ha kettesben vagyunk akkor legtöbbször magyarul beszélünk. JungKook magyarját egy élmény hallgatni, annyira cukin beszél. Ezért csak morogtam egyet, hogy folytassa. Elnevette magát, és folytatta:

- Megígérted, hogy utána nézel mi is az ami köztünk van. - A francaba kimentem a fejemből. – Gondolom te el voltál foglalva a nem éppen szép bosszúddal, ezért elfelejtetted, de én utána néztem. Tényleg igazad volt. A sors keze van a dologban. Nem tudom, hogy te mit éreztél azelőtt, hogy találkoztunk, de visszagondolva én álmodtam veled. Többször is. Pedig nem is ismertelek akkor. És amikor láttalak, akkor késztetést éreztem arra, hogy megismerjelek. Egy belső hang azt mondta ismerd meg, mert Ő a másik feled. Olvastam egy cikket az ikerlángról. Ugyan ezt írta le. Egy lelkünk van, csak kettévált. Akkor vagyunk teljesek, ha együtt vagyunk. – beszámolója végén, hátra dőlt, és kezeivel támasztotta magát. Én lábai között ültem. Vettem egy nagy erőt magamon, és felé fordultam.

- Szerinted, ha már 2-3 éve rólad álmodok, akkor annak van jelentősége? Vagy csak túlságosan megszállott voltam veled kapcsolatosan? – néztem szemeibe.

- Megint hülyeséget kérdezel. Szerintem jelentheti ezt. Viszont szerintem nem lényeges, mert tudjuk, hogy nem tudunk egymás nélkül élni. Nem kell hozzá magyarázat. Nem igaz? – kacsintott.

Ott helyben eltudtam volna olvadni.

- De igaz. – haraptam bele zavaromba ajkaimban.

- Most vagy zavarban vagy, vagy ideges vagy. Akkor harapod a szádat. – hajolt közelebb.

- Csak kiszáradt a sírástól, ezért rágom. – fordítottam el a fejemet. JungKook-tól, csak halk kuncogást hallottam válasz képen. Majd államat megfogva visszafordította fejemet maga felé. Nem bírtam a szemébe nézni. Mivel az én szemeim rondák voltak a sírástól. Ezért minden hova néztem szemeimmel, csak rá nem.

- Néz már rám butus! – kuncogott. Egy pillanatra ránéztem, és az elég is volt, hogy tovább nézem. Fekete szemei mindig kábulatba ejtenek. Mint egy feketelyuk úgy vonz magához, de nem csak a szemei hanem az egész lénye. Elmosolyodott, majd szépen lassan megcsókolt. A csókunk átment heves ölelkezésbe. Nem tudom mit tesz velem JungKook, de átléptem a határaimat. Nem szeretem soha sem az egymásban elmélyülő párokat, most meg én is ezt csináltam, de nem tudtam nemet mondani. Én is és JungKook is akkor kaptunk észbe amikor Ő a felsőm alá nyúlt, és a melltartómat kicsatolta. Ekkor egy pillanat alatt szétrebbentünk. Kiszálltam JungKook öléből, majd visszacsatoltam a fehérneműt magamon, s felálltam.

- Mennünk kéne!- állt fel JungKook is.

- Nincsen semmi erőm sétálni, sőt már semmihez sincs erőm. – éreztem, hogy remegnek a térdeim. JungKook hátat fordított nekem, és leguggolt.

- Szállj fel! – mondta. Kicsit vonakodva, de engedtem a csábításnak. Felültem a hátára, átkaroltam vállait, ő ráfogott a combjaimra, és jó gyorsan felállt. Én meg felsikítottam, mert megijedtem a hirtelen mozdulattól. Ezután még dobott rajtam egyet, majd a part mentén elindult.

- Nem kell ám vinned. Megyek a saját lábaimon. – dörmögtem bele hátába.

- Még mos is érzem, hogy remeg a lábad, dehogy mész te rajta. Már meg sem tudnál állni. – mondta.

- De tényleg tudok! Viszont olyan kényelmes a hátad. Meleg, és biztonságos. Lehet alszok egyet. –mondtam kábán.

 Nem tudtam mi volt velem. De nagyon gyengének éreztem magam. Ezután már nem emlékszem mi történt.

~Másnap~

Reggel az ágyban ébredtem fel, egy száraz törölközővel a homlokomon. JungKook pedig a földön ült, és félig az ágyon feküdve aludt a kezemet fogva. Amikor a törölközőért akartam nyúlni JungKook keze megfogta az enyémet. Visszarakta az ágyra, majd Ő vette le törölközőt a homlokomról, és meg is fogta.

- Most már lement a lázad. Hogy érzed magad? – tűrt el egy hajtincset az arcomból.

- Jól vagyok, de mi történt azután, hogy elindultunk a partról? – ültem fel az ágyban.

- Csak annyi, hogy te elaludtál. Napszúrást kaptál, ezért belázasodtál. De most már hála az égnek jól vagy.  – ült fel mellém az ágyra.

- Történt még valami? – kérdeztem.

- Az apukád hívott tegnap este. Azt mondta, hozz le neked egypár cuccot, amit kértél. Beadja Bazsiékhoz. – mondta.

- Te beszéltél az apámmal? – eset le az állam.

- Igen, nagyon kedves volt velem. És nem is akart téged zavarni. Mert tudja, hogy most egy kicsikét haragszol rá. – mondta.

- Értem. Majd beszélek vele. – mosolygottam rá, majd adtam egy puszit arcára, és ki keltem az ágyból. A családom, most teljesen ki ment a fejemből. Miért nincs semmi, sem rendben körülöttem? Nem értek már semmit.