~Chapter 8~

Miközben befelé haladtunk elmeséltem JungKook-nak a „Balaton szörnyével” való találkozásomat. Ami valójában a Siófoki aranyparton lévő egy 180 cm-es jelzőbójája. Természetesen drága barátom jót nevetett azon, hogy megijedtem egy bójától. Aztán avval is próbálkoztunk, hogy beleférünk-e ketten az úszógumiba. Hát nem jött össze mindig kiesett valamelyikünk. Elvoltunk egymás társaságában. Nagyon sok időt kellett bepótolnunk, és ezt próbáltuk is meg tenni. A partra visszaérve kifeküdtünk a napra száradni. Csendben voltunk. JungKook talán el is aludt, amikor valaki megszólított:

- Eszter? – kérdezte egy ismerős hang. Felkeltem felnéztem rá.

- Sziasztok! Hát ti mit kerestek is? – kérdeztem tőlük.

- Jöttünk a Sound-ra. Te?

- A szokásos nyaralóban dekkolás. – válaszoltam unottan. A nagyképű banda.

- Ki ez a srác melletted? – kérdezte Dávid.

Odafordultam JungKook-hoz, és megráztam, hogy kelljen fel. Felült mellettem, rám nézett. Közelről a napszemüveg mögött láttuk egymás szemét. És szerencsére valamikor beszéd nélkül is megértjük egymást.

- Ő a pasim Szöulból. – néztem rájuk, majd felálltam, hogy ne álljon be a nyakam. JungKook-ot is felállítottam. Levette a szemüvegét, és a társaság elképedt.

- Tud magyarul? – kérdezte Lili.

- Csak káromkodni. – válaszoltam.

- Geci…Ez tényleg egy rizsszemű. – szólalt meg Milán.

- Tényleg nem hazudtál, róla. – mondta Zsazsa.

- Sohasem hazudnék ilyenről.

- Látszik a szinted Eszter. Ilyen kisfaszú pasikkal barátkozol, és járkálsz az országban. Nem tudod, hogy milyen társadalmi különbségek vannak köztettek. Te nagyobb ember vagy, mint ez a szarcsomó. – folytatta Zsazsa. A hátam mögött végig JungKook kezét fogtam. Éreztem, hogy rászorít, és azt is éreztem rajta, hogy egyáltalán nem esik jól neki amit mond.

- Zsazsa! Egyáltalán tudod miről beszélsz? Ez a fiú sokkal többet ér nálatok. Sőt ti vagytok az alacsonyabb emberek, szó szerint. Most már végleg látom, hogy valójában soha sem tiszteltél engem annyira, hogy a barátomnak mondhatlak. A hátam mögött mindig egy senki voltam a szemedben, akit kihasználhatsz. Hát gratulálok! Sikerült. Ja és csak úgy megjegyzem JungKook minden egyes szavadat értette, mert Ő pedig folyékonyan beszél magyarul. – vigyorogtam ördögien. Azt a pofát amit vágtak le kellett volna fényképezni.

- Kisfaszúnak, és szarcsomónak gondoltok? Lehet, hogy kicsi, de az tiédnél biztosan nagyobb. – nézett Milánra Zsazsa barátjára. Én meg már alig bírtam tartani magamat, mert a röhögőgörcs szélén álltam.

- Mit mondtál? – kérdezte Zsazsa felháborodva.

- Ja, igen, és sem engem, sem Eszter ne kicsinyítsd le a te szintedre. Képzeled Ő már megjárta a poklot amikor Szöulban ragadt, nem csak egyszer. És mégis itt van túlélte. Ezt minek köszönheti? A kitartásának, a tehetségének, és a hitének. Ha még egyszer meghallom, hogy sértegetni meritek, vagy röhögtök, akkor kitekerem a nyakatokat. – mondta JungKook.

- Ez kezd egyre ijesztőbb lenni. Inkább visszavonulunk. Sajnálunk mindent Eszter. Nyugodtabb pillanatban, majd nem beszélhetnénk meg? – kérdezte Zsazsa.

- Hát majd a nyár végén esetleg.

- Az tökéletes lesz. Bocsi, hogy kisfaszúnak neveztelek. Tuti, hogy nem kicsi, és… Sziasztok! – fordult sarkom Zsazsa, a többiek meg mentek utána. JungKook-al elnevettük magunkat. Pont ahogy elterveztük. Minden úgy történt.

- Te vagy az én emberem! – öleltem meg.

- Ahogy mondod. De komolyan azt mondta, hogy kicsi van nekem? Hogyan tudja megállapítani, ha még nem is látta? – háborodott fel.

- Ne törődj vele. Nincs tisztában azzal amit mond. Csak mondja. Az Ő véleménye nem számít. – néztem fel rá.

- Inkább hagyjuk. Elmegyek lehűtöm magam a vízben. – tolt el magától, és elfutott. Szemei lángoltak, a dühtől. Nagyon felhúzták ezzel. Engem is felhúztak azzal, hogy JungKook-ot lekicsinyítik, akkor neki milyen lehetett. Néztem ahogy halad egyre beljebb a vízben. Amikor elért a 120 centimétert jelző bójához, felordított, és egy hatalmasat a vízbe csapot. Kezeit csípőjére tette, fejét hátra hajtotta, és az eget nézte. Próbált lenyugodni.

- Szia tündérke! Mi a baja Kookie-nak? – hallottam meg egy hangot a hátam mögül. Egy valaki van aki tündérkének szólít. Suga. Lassan hátra fordultam:

- Szia Oppa! Ideges. – mondtam röviden.

- Azt látom, de mitől? – állt be mellém. Közösen néztük ahogy JungKook már nyugodtabban, de még mindig idegesen jön ki a vízből.

- Az ismerőseimmel az előbb összetalálkoztunk, és… sértegették a méretét, a származását, és a férfiasságát. – pillantottam óvatosan Suga-ra.

- Akkor már értem miért ilyen. Engem is felhúznának ilyennel. Amint kiér, megyünk! Megbeszéljük a dolgot, és a házban is akarok veletek beszélni valamiről. – tekintetét nem vette le JungKook-ról.

Amint kiért a vízből rádobtam egy törölközőt, megfogtam kezét, és elindultunk. A sok embert elkerülve szépen lassan sétáltunk visszafelé.

- JungKook ezért feleslegesen idegesíted magad ilyen sokáig. Engem is felidegesítene, de nem tartana eddig. Az egyik füleden be, a másikon ki. Nem kell velük foglalkozni. – állt be Suga JungKook elé, és így megálltunk.

- Tudod, milyen érzés volt? Nem tudok, csak úgy elsiklani fellette. Nem is ismernek. – akadt ki megint.

- Ott a pont! Nem ismernek, ezért, csak jártatják a szájukat, ne foglalkozz velük öcskös. Nem is tudják miről beszélnek. Nem olyanok, mint mi. Itt mások a társadalmi viszonyok. A nyugati fiatalok elszálltak maguktól. Esther nem ilyen, ezt te is észrevetted. De ezt nem tudod megváltoztatni. Enged el a füled mellett, és kész. – mondta JungKook-nak. Na ez egy jó kis agymosás volt.

- De…- kezdte JungKook, de Suga a szavába vágott.

- Esther te mit gondolsz ezekről a dolgokról? – nézet rám.

- Hát a társadalmi témában egyet értek. A másikat meg nem tudom, mert nem láttam. – jöttem zavarba.

- Na látod! JungKook a családod, a barátaid, és a barátnőd véleménye számítson senki másé rendben? – tette JungKook vállára a kezét.

- Rendben megértettem. – sóhajtott egy barátom. Abban a sóhajtásban minden benne volt. Kiadta magából. Ez után pedig ismét elindultunk, és meg sem álltunk a nyaralóig. Ott a szobába Suga is velünk tartót. Leült az ágyunkkal szembeni fotelba, majd elkezdte.

- Nos, a másik téma. Azt kezdem észrevenni, hogy feszült a levegő köztettek. Ennek az oka pedig, az intimitás. A többiek közül is mindenki azt mondja, hogy az itt tartózkodásunk ideje alatt meg fog történni. Ezért én kaptam azt a feladatott, hogy vegyek nektek valamit. – mondta, majd a zsebébe nyúlt. JungKook-al grimaszolva összenéztünk.

- Tessék! – nyomott bele JungKook kezébe egy doboz kotont. Majd ott hagyott, minket, és mondta, hogy aludni megy. Hallva azt, hogy csukódik a másik szoba ajtaja felnevettem. Pár másodperc múlva JungKook is csatlakozott.

- Szerintem neki is kínos volt. Nem csak nekünk, de nem értem, miért csinálják ezt? – dőltem hátra az ágyon , miután sikerült abbahagyni a nevetést.

- Csak segíteni akarnak. – dőlt le mellém JungKook.

- De erőltetik! – néztem rá.

- Segíteni akarnak, de majd mi elrendezzük egymás között. – nézett rám ő is. Erre én elmosolyodtam.  Ő meg adott egy hosszú ajak puszit.

- Aludjunk mi is egy kicsit. Szükséged van a pihenésre. Aztán este meg elmegyünk közösen sétálni. Az egész banda. – ültem fel.

- Rendben. – mondta, majd kényelmesen elhelyezkedett az ágyban. Én még beállítottam egy ébresztőt 19:00 órára, majd befeküdtem JungKook mellé. Magához húzott, és így aludtunk el.

Az ébresztőre kelve, felkeltünk, és mentünk a többieket kelteni. Suga-t nem tudtuk. SungMoon rángadta ki az ágyból. Megvacsoráztunk. Vacsi utána míg a többiek elmentek sorban fürdeni, és készülődni én addig elmosogattam, és elpakoltam. Utána gyorsan én is elmentem, majd elindultunk. Ugyan abba az irányba mentünk le, mint délután. A parton ilyenkor szinte minden négyzet méteren van valami, és tele van emberekkel. A mólónál van egy szabadtéri színpad, ahol esténkét utcabál szokott lenni. És mellette több étterem is van. Az utcabálba mentünk. Megtanítottam neki, a magyar báli táncot. Nagyon jól ráharaptak. Furcsa volt őket ilyen stílusban táncolni, de jól csinálták. Még néhány magyarnál is jobban.

Ez után a sétány végén lévő kedvenc fagyizomba indultunk, amikor egy velünk szembe jövő lány megszólított:

- Úristen! Te a BTS-el sétálgatsz a Balaton parton?! Kérhetnék tőlük aláírást? – kérdezte félénken tőlem.

- Persze. – mosolyogtam kedvesen rá. A lány a táskájából elővett egy füzetet, és egy tollat, majd odaadta JungKook-nak, mivel ő állt hozzám a legközelebb.

- Mi a neved? – kérdezte tőle JungKook magyarul.

- MI?! Te tudsz magyarul? Esküszöm, hogy itt halok meg. A többiek is tudnak? – nézett rám, és közben a szeme sarkából YoongKi-t figyelte. Rögtön leesett a dolog.

- JungKook tud a legjobban. Folyékonyan beszél magyarul. A többiek csak minimálisan. – mondta SungMoon magyarul.

A lánynak még jobban leeset az álla.

- Min. A nevem Min. vagyis, ez a becenevem, mindenki így szólít. Szóval Min. – mondta, és végig Suga felé sandított.

- Megadod nekem a telefonszámod? – kérdeztem Min-től.

- Meg, de miért?

- Arra gondoltam, hogy holnap eljöhetsz velünk kirándulni. Jól jönne még egy lány a csapatba. – mosolyogtam rá kedvesen.

- Persze, nagyon szívesen. – csillant fel a szeme. Amint visszakapta a fiúktól a füzetet, leírta az egyik lap szélére a számot, kitépte és odaadta.

- Köszi, majd reggel hívlak! – kacsintottam rá, majd elindultam. A többiek még egyszer megölelték Min-t, majd jöttek utánam.

A parton ülve, egy fagyival a kezünkben, mi lányok beszélgetünk. A fiúk pedig a vízben bunyóztak. A bolondok.

- Akkor hivatalosan mióta is vagytok együtt JiMin-nel? – kérdeztem MiRae-t.

- Miután eljöttél utána nem sokkal összejöttünk, de nehezen indult. Szeptember 20.- án. Azóta nem szakítottunk egyszer sem. – mesélte. Ezért kérdeztem. Mivel beszéltem MiiRae-el, de konkrétumot soha sem mondott.

- És ti? – néztem SeNa-ra.

- Először is örök hála neked. Ha te nem lettél volna, akkor mi sem lennénk együtt TaeHyung-al. Szóval köszönöm. Mi hivatalosan Október 12.-én jöttünk össze. – mondta ő is.

- És te Esther, mióta is vagy együtt JungKook-al? – kérdezte MiaRae, de SeNa is kíváncsian nézett. Mivel a mi kapcsolatunk bonyolult.

- Július 12.- én lesz egy éve. – gondoltam vissza arra a napra.

- Akkor hamarosan. Már csak 6 nap. – vidult fel SeNa.

- Nagyon csodállak benneteket Esther. Egy évet kibírtatok egymás nélkül. Nem is láthattad őt. Én egy percet sem tudok elképzelni JiMin nélkül. Amikor elutaznak, akkor is nehezen viselem. A ti példátok tartja bennem a lelket. Hiszen több tízezer kilométer választott el benneteket egymástól, de hűek voltatok, és kitartótatok a másik mellet. Nem is értem, hogyan vagytok erre képesek. – mondta. Miközben ezt mondta végig a vízben játszó JiMin-t nézte.

- Egyet értek MiRae-el. Hogy bírtad? – kérdezte.

- Nem tudom megmagyarázni. Nehezen viseltem… most is nehezen viselem, hogy csak 2 hetet tölthetünk együtt utána meg kezdődik az egész várakozás elölről. Nagyon sokszor voltam úgy vele, hogy összeroppanok a hiányától, de a remény ott volt. Nehéz volt azt látni, hogy körülöttem, mindenki a barátjával sétálgat, meg hasonlók. Én meg csak a telefonon keresztül láthattam. Semmi fizikai dolog nem volt köztünk. Nem érintethettem meg… Nagyon nehéz volt, de JungKook mindig azt mondta, hogy bírd ki. Én is így érzek, de nem sokára találkozunk.  – idéztem a végén JungKook szavait.

-A ti szerelmetek mesébe illő. Ilyennek kell lennie minden szerelemnek. Semmi sem választhat el benneteket. Néha mondtuk JungKook-nak, hogy egymásnak vagytok teremtve. Ne engedjen el soha sem téged. Erre mindig azt válaszolta, hogy „ Tudom.” – kuncogott SeNa.

- Ez JungKook. – kuncogtam én is. Most, hogy így beszéltem róla a lányokkal azt gondolom, hogy kellene erről beszélnem JungKook-al, hogy valójában mit gondol a kapcsolatunkról. Na majd valamikor. A lelkizős perceinket a fiúk zavarták meg. Ugyan is amikor kijöttek a vízből megakartak ölelni minket, de csupa vizek voltak. Ezért menekülni kezdtünk, ők meg futottak utánunk. A part füves részén menekültünk előlük, ahol volt egypár fa. Nos én hoztam a formámat. Az egyik fa kiálló gyökerében hasra estem. Míg a többiek tovább futottak észre sem véve az esésemet. Kivéve JungKook-ot. Nevetve odajött hozzám, és felsegített a földről.

- Jól vagy? – kérdezte.

- Igen jól. – néztem rá. Magához húzott, és mindenével amivel ért bevizezett. Tömzsi testemet teljesen összevizezte.

- Hülye! Utállak! – fordultam el tőle, amikor elengedett.

- Tudom, hogy szeretsz! – csikizte meg oldalam. Mire én felugrottam.

- Nem, utállak! – néztem rá.

- Ne kéresd magad. – mosolygott rám.

- Nem kéretem magam! Ilyenkor tényleg utállak. – nyújtottam ki a nyelvemet rá.

- Akkor utálj, de nem úszod meg szárazzon. – ölelt megint magához. Nagyon hideg volt, de engedtem neki, és nevetve én is átöleltem.

- Szerinted sokáig együtt leszünk? – kérdeztem mellkasába mondva.

- Ez meg honnan jött? – kuncogott, s eltolt magától.

- Csak kérdezem, mert tudod vannak kételyeim. – kezdtem el piszkálni a hajamat.

- Milyen kételyek? – tette össze kezeit mellkasa előtt, és furcsán nézett rám.  Lehet nem most kellett volna felhozni ezt a beszélgetést. Próbáltam gondolkozni, hogy hogyan is mondjam el neki… Éppen amikor szólásra nyitottam volna a számít a többiek megjelentek. MiRae és SeNa sem úszta meg szárazon a dolgot. Ezért mivel féltünk, hogy megfázzunk elindultunk vissza. JungKook-al egész úton egymáshoz sem szóltunk, és a 3 méter távolságot, is betartottuk egymás között.

Én voltam az utolsó, aki a fürdőbe ment. Bezártam a bejárati ajtót, és a szobába indultam. Az a látvány fogadott, hogy JungKook a telefonomat piszkálja.

- Miért van nálad a telefonom? Egyáltalán, hogyan tudtad feloldani? – mentem oda az ágyhoz, és telefon után kaptam. Viszont JungKook elkapta a kezét előlem, és felállt az ágyra vele. Én is felálltam az ágyra, és úgy próbáltam ki venni a kezéből. Nem tudtam. Mivel a felemelte a kezét, és én így nem értem el. A keze pedig túl erős volt, és nem tudtam lehúzni. Így feladtam, és bosszúsan leültem az ágyra. JungKook ugyan így tett. Leült, de vigyorogva, s közben a telefonomat nyomkodta.

- Ugyan az a kódod, mint nekem. Így nem volt nehéz felnyitni. A telefonodban próbáltam választ keresni a kérdésemre, amit még a parton tettem fel. De nem találtam semmit. Ezért megint megkérdezem. Milyen kételyeid vannak? – tette le e telefont maga mellé. Majd mindkét könyökét a lábaimra helyezte, és megtámasztotta fejét kezein. Így nagyon közel volt hozzám.

- Csak akkor mondom el, ha nem szólsz bele, és végig hallgatod amit mondok. Utána te is elmondhatod a véleményed, csak ne vágj közbe. – néztem rá komolyan. Erre ő csak bólintott egyet. – Nos, több dolog is van. Első a távkapcsolat. Nem tudom meddig bírom, azt, hogy csak évente egyszer láthatlak, és nem kívánhatom azt, hogy legyen ez másképp, mert elfoglalt vagy. Ott van a családod is akiket meg kell látogatnod. Amikor pihenőd van, nem rohanhatsz rögtön át hozzám a szomszédba. Hogy miért nem? Mert ehhez az kell, hogy felülsz egy repülőgépre és 12 órát utazol mire ide érsz. Ez mindenhogy lehetetlen. A másik főbb ok a származás. Nekem semmi gondom nincsen azzal, hogy koreai vagy, de mások ezzel nem így vannak. Az én szüleim sem nézik jó szemmel, és gondolom a te szüleid sem, hogy egy európai lány a barátnőd. Nagyon sok társadalmi különbség van köztünk. Természetesen tudunk alkalmazkodni a másikhoz, de a családnak nem biztos, hogy tetszik. A harmadik, és egyben legutolsó gond, az nagyon személyes. Mint minden lányban bennem is bennem van a kisajátítás. Magamhoz akarlak láncolni, és soha sem akarlak elengedni. Azt akarom, hogy minden nap velem legyél, minden percben, és csak velem foglakoz, de ez lehetetlen. Lehet, az lenne a legjobb, ha nem folytatnánk tovább? Ezekbe a dolgokba, csak most gondoltam bele, és kíváncsi vagyok a véleményedre.  – néztem rá komolyan. Erre az ő arcáról lefagyott a vigyor, és elhúzódott tőlem. Néma csendben bámult rám. Arcán láttam az őrlődést, és azt, hogy magában megfogalmazza a válaszait.

- Ne ejtsd ki többet azt, hogy nem folytatjuk. Mert igen is folytatjuk. Mi leszünk azok akik ezekre a kételyekre rácáfolunk. A szerelem mindent legyőz. A családunk, majd belenyugszik, és észre fogja venni, hogy az a legrosszabb, ha minket szétválasztanak. Ne legyenek ilyen kételyeid sem gondolataid, mert ezzel felidegesítesz, és megsértesz. Rendben napfény? – simította végig az arcomat.

- Tudod, hogy nem hiszek a szerelemben. – forgattam a szememet.

- Ha nem hiszel benne, akkor minek nevezzed a köztünk lévő kapcsolatot? – kuncogott.

- Nem szerelemnek. Szerintem a mi kapcsolatunk több, mint szerelem, nem tudom megfogalmazni, hogy mi de van benne valami természetfeletti. Még a szerelem szót sem szeretem. De téged nagyon, még saját magamnál is jobban. Szóval az érzéseim irántad határtalanok. Jézusom! Miket mondok én? Inkább felejtsd el. Ne beszéljünk ilyenről, mert előjön belőlem a nyálgép, és azt én sem és szerintem te sem szeretnéd. – másztam az ágy falmelletti része felé. JungKook, csak nevetett, és hátra dobta magát az ő részén.  – Ne neveteljél, mert szájba is váglak! – emeltem meg az egyik kezemet. Mire Ő még jobban nevetett. Nem bírtam én is nevetni kezdtem.

- Olyan kis bolond vagy. – pillantott rám.

- Nem tagadom. Holnap, utána nézek mi is az a kapcsolat ami közöttünk van. Na jó éjt! – fordultam át a másik oldalamra. – Lekapcsolnád a lámpát? – vettem észre, hogy a villany még ég. Erre JungKook kuncogni kezdett, és úgy állt fel leoltani a villanyt. Majd mikor visszabújt az ágyba hátulról átölelt.

- Jó éjt! – súgta fülembe… majd belefújt nyakamba. Mire én felvisítottam, hogy ez csikis. Erre ő megint nevetett. Aznap este nagyon szórakozott volt. De nem bántam. Adtam neki egy csókot, és alvásra kényszerítettem.