~Chapter 5~

~Esther szemszöge~

Nagyon kibuktam! Nem tudom, miért. Talán az eddigi dolgok most gyűltek fel benne, és így adtam
ki magamból. Nem akarom, hogy JungKook ide jöjjön, de legbelül mégis azt éreztem, hogy szükségem van rá. Így mindent elmondtam neki a hollétemről. Ameddig meg nem érkezet, addig csak sírtam. Hallottam, hogy kopognak az ajtón. Rögtön kimentem, és ahogy megláttam a karjaiba ugrottam, és sírtam tovább. Az ajtót becsukva maga mögött próbált lenyugtatni, de ez nem volt olyan egyszerű:

- Eszter, kérlek nyugi, most már itt vagyok! Nem lesz semmi baj, itt maradok veled, és mindenben segítek! De ehhez először nyugodj meg. Ne sírj! – mondta nagyon halkan a fülembe.

Én csak hevesen bólogattam mellkasába, és még mindig nem engedtem el. Ezért egy kicsikét megemelt, és bevitt a szobában lévő kanapéra. Ott eldöntött, és leült a lábaim mellé. Még mindig sírtam, de most már nem annyira mint az előbb.

- Ezt eddig észre sem vettem! Te bikiniben vagy? – kérdezte mosolyogva.

Basszus! Elfelejtettem átöltözni. Amikor felfogtam, hogy mit kérdezet, és igaza volt akkor abbahagytam a sírást, és felültem.

- I… igen, mert úszni voltam. Azt gondoltam, hogy az megnyugtat, meg unatkoztam is. Az unalmamat el is űzte a nyugtalanságomat nem. Ezért elfelejtettem átöltözni. – pirultam el, és elfordítottam a fejemet, hogy ne kelljen rá néznem vigyorgós arcára.

- Nem bánom! Végre láthatom az alakodat ruha nélkül. Olyan, mintha fehérneműben lennél előttem. – csúszott közelebb hozzám, és visszadöntött az ágyra, majd rám mászott- Nem gondolod, hogy ez felizgat egy kicsikét? – simított végig hasamon

- JungKook… m… mit akarsz ezzel? – estem teljesen zavarba

- Semmit! Csak megemlítettem, és evvel eltudtam terelni a figyelmedet. – mosolygott, majd végig nézett rajtam. – De az igazat mondtam tényleg szexi vagy. És… kicsit megkívántalak, de az én vágyaimat most tegyük félre, és beszéljünk át mindent! – hajolt le arcomhoz, és adott rá egy puszit.

- Előtte felveszek valamit, hogy ne kelljen piszkos dolgokra gondolnod közben! – válaszoltam.

- Ez egy jó ötlet, de előtte még egyszer megnézlek! – mondta majd végignézet rajtam. Láttam, hogy a tekintette elidőzött a hasamon, és nem értetem, miért. Csak egy nagy kocka van rajta. De aztán kimondta az okot.

- Olyan cukik ezek az anyajegyek rajta! Itt meg itt! – érintette meg a hasamat ott. Mire én csak elnevettem magam.

- Komolyan ez ennyire tetszik neked?

- Nagyon tetszik! – vigyorgott

- A gyereknapnak vége. – löktem le magamról, majd elmentem felöltözni. Felvettem egy ujjatlan felsőt, és egy rövid nacit, majd visszamentem JungKook mellé, és leültem.

Mindent átbeszéltünk. Arra jutottunk, hogy nem megyek vissza hozzájuk lakni, hanem itt ,maradok. Viszont a kapcsolatot továbbra is tartom velük, és naponta mindegy hol, mindegy mikor, de találkozok velük. Ezt órákon keresztül beszéltük. Mert, nem tudtunk megegyezni. A másik ellen érveltünk állandóan, és a végén egy nagy káosz lett belőle, de aztán beadtuk a derekunkat a másiknak. Úgy gondolom, hogy ez tényleg egy igazi kapcsolat már most, erősebb a kötelék közöttünk, mint egy 3 hónapos párnál. Bár még hivatalosan nem is vagyunk együtt.

- Rendben ez is meg van beszélve. És mi van kettőnkkel? – kérdeztem tőle.

- Szerinted mi?

- Hát… nem is tudom barátok extrákkal? – kezdtem találgatni, mert nekem ez jött le.

- Azok legyünk? Mert, ha azok leszünk, akkor most itt helyben levetkőztetlek, és lefekszem veled. – mondta mosolyogva

Én erre, csak óriási szemekkel pislogtam rá.

- Te is tudod, hogy nem vagyok ilyen! Szerinted mi lenne köztünk, már mondtam, hogy szeretlek! Nem volt nyilván való? – kuncogott

- Nem egyáltalán nem volt nyilván való. Nekem konkrét válaszok kellenek. Most járunk vagy nem? – akadtam ki, és egy kicsikét felemeltem a hangom

- Óriási megtiszteltetés, hogy a barátnőmnek nevezhetlek ettől a pillanattól. – hajolt közel hozzám, és megcsókolt.  Az vetett véget neki, hogy én bele mosolyogtam.

- Most már nyilván való! Nekem, még nagyobb megtiszteltetés! – néztem bele szemeibe.

- Helyes! Akkor, most már megnyugodtál? Nem fogsz többet sírni ilyen dolgokért? – simította meg arcomat.

- Nem! Ígérem, nem vagyok egyébként sem egy síros fajta.

- Na persze! Mondod te, aki pár órával ezelőtt még úgy sírt, mint egy kétségbe esett kisgyerek. – kezdett el gúnyolódni

- Most te gúnyolódsz velem?

- Nem csak közöltem veled az igazságot!

- Nem is igaz, hogy úgy sírok, mint egy kisgyerek. – durciztam be

- De igaz!

- Látod, ezért nem sírok annyit mert ezt mondják. Ritkán sírok de, akkor minden kijön ami bennem van, és hisztérikusan kezdek el sírni.

- Jól van zárjuk le a témát! Mennem kéne, holnap korán kellünk, mert fantalálkozónk lesz. – kelt fel a kanapéról, és indult el.

Én nem akarta, hogy elmenjen, ezért meg elértem a felsőjét, és evvel megállítottam

- Ne menj! Maradj itt velem kérlek! – suttogtam

- Holnap dedikálásunk lesz. Korán kell kelnünk, szeretnék aludni egy keveset. – fordult felém

- Aludj itt! Majd előbb elmész innen! Elkísérlek, hogy ne legyél egyedül! – noszogattam

- Hát nem is tudom… - vakarta meg tarkóját, elgondolkodva

- Na, kérlek!

- Rendben meggyőztél. – huppantam vissza mellém. –És mit akarsz csinálni? – nézet rám

- Nem tudom… Te mit akarsz? Van valami ötleted? – fordultam teljes testemmel felé.

- Mi lenne, ha felváltva elmegyünk zuhanyozni, aztán eszünk valamit, és aludni megyünk. Mert már 9 óra van. – vázolta fel a helyzetet.

- Rendben. Menj te először fürdeni. A fürdőben ami alapból bent volt törölköző, nem használtam, meg mini tusfürdő is van azt használhatod. – utasítottam, majd felálltam, és a telefonhoz sétáltam. JungKook- nak rendeltem ételt, mert én ilyenkor már nem eszek, majd beültem az ágyba, és megnéztem az instagramomat, meg a fanface oldalamat is. Több ezren csatlakoztak már rá. Nagyon jól eset.

JungKook a szállodai köntösben lépet ki a fürdőből.

- Nincs valami olyan ruhád amiben aludhatok? – kérdezte.

- Ezt most komolyan kérdezted? – néztem rá érdekesen.

- Egy próbát megért.

- Vagyis, van de abban én alszok. A bátyám egyik pólója, és egy kinyúlt rövid nadrágja. Az biztos jó rád! – keltem fel és elkezdtem előkeresni. Szerencsére megtaláltam. Oda adtam JungKook-nak, majd előkerestem olyant amiben én tudok aludni, majd elmentem én is zuhanyozni.

Mire visszaértem addigra JungKook, már aranyosan szuszogott az ágyban. Lekapcsoltam a villanyt, majd én is befeküdtem mellé, és néztem őt ahogy alszik. Még soha sem láttam senkit sem ilyen cukin aludni. JungKook bámulásában egyszer csak én is elaludtam.

~Másnap reggel~

Olyan 5 óra körül JungKook ébresztőjére keltünk. Elfordult, hogy kinyomja, majd visszafordult felém. – Jó reggelt!- mosolyogtam rá

- Jó reggelt! – mosolygott vissza, majd magához húzott. Egy pár percig egymást átölelve feküdtünk, félkomásan. Aztán JungKook adott egy puszit a homlokomra, és kiszállt az ágyból. A fürdőbe ment. Én is kiszálltam, és neki álltam felöltözni. Amikor JungKook kijött a fürdőből felöltözve,addigra, én is harcidíszben állban. Felkerekedtünk. Egész végig előttem mentem. Egy szót sem beszéltünk. Aztán a szállodából kiérve, megfogta  a kezemet, és így folytattuk tovább a sétát.

A lakótömb előtt megállva, szorosan magához ölelt,és ezt mondta:

- Vigyázz magadra! Majd beszélünk. Nagyon fáradt vagyok még szóval, azért viselkedek így. Korán reggel, egy kicsit hallgatag vagyok, de nyugi nem veled van a baj. –mosolygott rám

Tudta, hogy min gondolkoztam,egész idáig. Úgy tűnik, hogy egy nyitott könyv vagyok neki, óvatosnak kell lennem. Szorosan megölelt, majd be ment. Én meg elindultam vissza a szállodába, és visszafeküdtem aludni.

9 óra körül lehetet amikor is, SeNa elkezdett felrázogatni.

- Unnie! Kelj fel! Na, kelj már fel! Megyünk a BTS fantalálkozójára a plázába kelj már fel! – ugrándozott az ágyon.

- Mi az már? Nem megyek sehová főleg nem a BTS fantalálkozójára. A végén pletykálni kezdenek, hogy valami közöm van hozzájuk. Nem megyek, menj egyedül! – fordultam át a másik oldalra.

- Ne legyél már ilyen. Eddig is tudták, hogy a BTS-el laksz.

- Viszont elmenni,egy olyan helyre ahol lehetséges vannak megszállot rajongók is nekem akkor végem lesz. Kifognak nyírni. Nem akarom most a halálomat. – tiltakoztam még mindig.

- Akkor elmegyünk ma a plázába. Eltöltjük ott az időt, aztán én majd valamikor odamegyek egy autogramért. Így jó lesz?

- Evvel az ajánlattal élek. Menjünk! – pattantam ki az ágyból, felkaptam a táskámat, és már indultam is kifelé. Elmentem volna papucsa, ha SeNa nem állít meg. Felvettem, a conversem aztán elindultunk. A plázában az első az volt, hogy enni mentünk. Utána meg vásárolni, mert kezdtem kifogyni a ruhákból. Úgy volt, hogy csak egy hétre jövök. Így csak annyit cuccot hoztam. Tudtam hol mosni, de azért mégis, csak lány vagyok. Szóval jól bevásároltunk ruhákból, és végre vannak koreai kenőcseim, meg hasonlók, amiket haza vihetek. Jól éreztük magunkat, de eljött azaz idő is, hogy SeNa sorban állt a fiúknál. Én az emeletről figyeltem, az egészet. SeNa sorba kerülése utána, azt láttam, hogy mondott valamit NamJoon- nak, és aztán NamJoon felnézet. Elkezdett hevesen integetni, ezer wattos mosollyal. A többiek is felnéztek, és ugyan úgy tettek. Meghökkent arccal bámultam őket, majd intettem egyet, és elfordultam, de nem tudtam elkerülni azt amitől féltem. Az egyik lány a tömegből odakiabált nekem:

- YA! Te vagy az a lány, aki elveszi tőlünk a mi Oppainkat? – kiabálta nekem. Nem hagyhattam szó nélkül, ezért visszafordultam. Ő meg folytatta. – Mit képzelsz magadról? Azért, mert óriási szerencséd volt, hogy találkoztál velük, még nem azt jelenti, hogy elveheted tőlünk őket. – néhányan helyeslően bólogattak.

Itt volt elegem azért elindultam lefelé. Odamentem a lányhoz, vettem egy nagy levegőt és:

- Na idefigyelj! Azután ítélkezz felettem, miután tudod, hogy mit miért tettem. Az általad annyira kedveld Oppaid segítettek nekem, abban, hogy ne haljak éhen, és hogy boldoguljak ebben az országban addig amíg haza tudok utazni. Az ilyen emberek, mint te nem érdemled, meg azt, hogy ők hálásak legyenek azért mert szereted, és támogatod őket. Lehet, hogy ezt csak én gondolom így, de a saját nézeteimet figyelem. Volt már dolgom hasonló lányokkal, mint te, és képzeld mindig én jöttem ki jól a dologból. Szóval akkor, nyisd ki a szád, ha tudod miről is beszélsz! – mondtam bele a képébe. És evvel még jobban provokáltam. A többi lány, aki támogatta őt, most megingott, és azt láttam, hogy velem értenek egyet. Viszont Ő még mindig nem. Farkas szemet néztünk egymással. Mindkettőnk szeme, éget a dühtől. Azt a pillanatot vártam, hogy mikor esik nekem, vagy hogy én mikor.  Ő tette meg az első lépést felakart pofozni, de én az arcom mellett megfogtam a csuklóját, és így blokoltam az ütését.

- Szóval így állunk? Bunyózni akarsz? Felőlem, de figyelmeztetlek judoztam. Nem hiszem, hogy van esélyed. – mondtam neki mosolyogva. Most a másik kezével, akart pofon vágni, de ez sem sikerült neki. Próbálta kiszabadítani kezeit a szorításomból,  viszont szemmel látható volt, hogy én vagyok az erősebb. Elengedtem a kezeit. – Nem akarok kárt tenni senkiben, és nem is akarok a rossz lenni. Ezért itt, hagyjuk abba. Tartsd meg a véleményedet magadnak, és én is megtartom magamnak. – fordultam meg, és elindultam, de a csaj utánam nyúlt. Én meg automatikusan a kezéért nyúltam, és átdobtam a vállam fölött. Ott feküdt megszeppenve a lábaim alatt. Ekkor jöttek oda a fiúk, és SeNa.

- Kicsit túlzásba vitted a dolgokat! – nézett rám JiMin, és felsegítette a lányt a földről.

- Én vittem túlzásba? Nem kellett volna hozzám szólnia, akkor elkerülhettük volna az egész szituációt. Megint én vagyok a hibás mindenért igaz? – emeltem fel a hangomat.

- Esther, mi nem ezt mondtuk, csak nem kellett volna ilyen durván levezetni. Azt gondoltuk, hogy tudod hol a határ. De úgy tűnik nem. – mondta Jin, és közben a lányt pátyolgatta. A lány pedig egy ördögi vigyort küldött felém.

- Nem hiszem el! Nem veszitek észre, hogy ez volt a célja? Direkt provokált, hogy ti felfigyeljetek rá. Komolyan mondom ez kész! Úgy tűnik, hogy tényleg el kell búcsúznom tőletek, mert ezt nem bírom idegekkel. Mindent elnézek nektek. Nem ti vagytok a hibások, rátok nem is haragszom. De elegem van. Ég veletek! – fordítottam hátat, és elindultam.

A pláza kijárata előtt kapta el valaki a kezemet. Hátra néztem, és JungKook-ot pillantottam meg.

- Ne csináld ezt Esther! Megbeszéltük tegnap nem? – egy pillanatra sem vette le a szemeit rólam.

- Nézd, nekem most már végkép elegem van mindenből. Próbálok felnőni a feladathoz, és próbálok minden akadály ellenére erős maradni, de nem egyszerű. És most, hogy ti, sem hisztek nekem, akikben megbíztam, elvesztettem a reményt. Visszamegyek a hotelba összepakolok, és nem érdekel, ha nincs jegyem haza, de haza megyek valahogy. Semmi keresni valóm sincsen itt. Kérlek, hagyd, hogy elmenjek. – ráncigáltam meg a kezemet, mert JungKook szorosan fogta a csuklómat.

- Nem hagyom, hogy elmenj! Ez nem megoldás, hogy elfutsz a problémák elől. Képes lennél elmenni, egy beképzelt, elkényeztetett lány miatt? Eldobnál engem is, emiatt? Én hiszek neked. Tudom milyen vagy. Tudom, hogy nem akadsz ki csak úgy. Szerintem megérdemelte az a lány. Emiatt nem kell elmenned. – mondta.

- JungKook elegem van. Kurvára elegem van mindenből. Elegem van abból, hogy nem hisz nekem senki. Lehet külföldi vagyok, rendben tudom, de nem kell elítélni emiatt. Próbálom megállni a helyemet, de a türelmem eddig tartott. Visszamegyek és kész. Nem fog semmi sem visszatartani, még te sem. Nyárvégén az egésznek úgy is vége lett volna. Mentem! – rántottam ki a kezemet JungKook-éból, és elindultam a szállodába. Ahogy, azt mondtam elkezdtem pakolni. Kijelentkeztem a szállodából, és a reptérre mentem.

A reptéren sajnos nem tudtam jegyet szerezni, így hát tényleg itt ragadtam. Kifele menet egy nem várt személy várt rám a kijáratnál:

- MiRae, mit keresel te itt? – kérdeztem tőle, meglepetten.