~Chapter 6~

A reptéren sajnos nem tudtam jegyet szerezni, így hát tényleg itt ragadtam. Kifele menet egy nem várt személy várt rám a kijáratnál:

- MiRae, mit keresel te itt? – kérdeztem tőle

- Téged kereslek! Beszélni akarok veled. Gyere menjünk el valahová. Nagyon furcsának tartottam, hogy egyáltalán ő van itt, de ettől függetlenül elmentem vele. A cuccaimat vittem magammal, és bementünk egy klubba. Leültünk egy asztalhoz, aztán MiRae rendelt:

- Két soju-t szeretnék egyenlőre! – mondta a pincér srácnak.

- Soju-t? Kiskorúak vagyunk, nem ihatunk nem adhatnak nekünk alkoholt. – néztem rá

- Az egyik barátnőm családjáé a hely. Itt nekem mindent szabad. Mindegy is! Szóval, bocsánatot akarok kérni a viselkedésemért. Eltúloztam, nagyon eltúloztam. Miután elmentél JungKook visszajött és kiosztott, utána meg a bátyám is. Teljesen igazuk volt, a szavaik megérintettek, és komolyan elgondolkodtam rajta. Aztán láttam a mai incidens a plázában. Egyetértettem veled, és teljesen átéreztem a helyzetedet, mert anno engem is támadtak ilyenekkel. Én is sokszor álltam ki magamért, és sajnos a fiúk félreértették, mert a rajongók a szeműkben olyanok, mint az ártatlan kiskutya. Ami semmi rosszat nem csinál, és követi őket mindenhová. Vannak az olyan fanok akik, mindenáron közel akarnak kerülni hozzájuk, ezért a körülöttük lévő embereket bántják, és használják fel a céljaikért. Ez volt veled is ma. – mondta el.

- De ha már történt velük hasonló akkor miért nem nekem hittek? – kérdeztem miután meghajtottam az élénk letett üveget.

- Mert pasik. Nehezen veszik észre a dolgokat. De miután JungKook utánad, ment és visszajött beismerték, hogy tényleg neked volt igazad, mert a csaj utána rájuk mászott, és a biztonságiaknak kellett elrángatni onnan. Próbáltak hívni téged, hogy bocsánatot kérjenek, de nem értek el. Én mondtak nekik, hogy helyre hozom  a dolgokat, és bocsánatot kérek tőled. JungKook mondta, hogy valószínűleg a reptéren leszel ezért oda indultam rögtön. És most tessék itt vagyunk. – kortyolt bele az üvegbe.

- Tehát most te azért vagy itt, hogy bocsánatot kérj tőlem, és visszacsalj a fiúk házába igaz? – mondtam el a következtetésemet.

- Okos kislány! Pontosan. Rosszul ítéltelek meg, és eléggé rosszul kezdődött a kapcsolatunk, szeretném jóvá tenni. – csettintett egyet, és kérte a következő két soju-t.

Még egy darabig firtattuk ezt a dolgot. Aztán átterelődött a szó a „a kis szerelmi háromszögünkre”. Már vagy 10 soju-n túl voltunk mind a ketten. Én nagyon jól bírom az alkoholt, szóval ez nekem meg sem kottyant, de MiRae- nek már volt baja rendesen.

- Szóval…én…már… tejesen elfejejtettem JungKook-ot. Át… adom… neked… Most már…JiMin-re…pályájzom.  – mondta el szinte alig érthetően. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje visszamenni a fiúkhoz. Nagy nehezen kivittem a klubból, a bőrönddel, és a gitárral együtt. A taxiba próbáltam beültetni, de állandóan kiakart jönni, mert azt állította, hogy én nem fogok beszállni, és ő nélkülem nem megy sehová. Ezt kb 15 percen keresztül játszottuk, Mire felfogta, hogy én is vele együtt megyek, csak nem tudok miatta beszállni a kocsiba. Aztán az úton dugóba kerültünk szóval egy jó darabig hallgathattuk a sofőrrel együtt az értelmetlen szövegét. Ha nem lett volna pösze, és nem csuklott volna minden szó után akkor talán érthetőbb lett volna, de így. Semmit sem értettem belőle.

A háztömb előtt a sofőrnek sok borravalót adtam, és udvariasan megköszöntem neki a munkáját. Majd a liftben meg azt képzelte, hogy éppen időutazók vagyunk. Amikor kinyílott az ajtó elkiáltotta magát:

- Üdv néktek dinoszauruszok, én MiRae vagyok a jövőből, párnap múlva sajnos kihaltok, és azért jöttem, hogy részvétet kívánjak a halálotoknak. – futott végig a folyóson. Én meg rohantam utána a cuccaimmal és az ő táskájával. Legalább tudta, hogy melyik ajtó a fiúk lakása és oda nyitott be:

- Szép jó estét mindenkinek! Az angol királynő megérkezett, a szolgájával együtt. – jelentet be minket.

- Mennyit ivott? – kérdezte tőlem Jin köszönés helyet.

- Olyan 15 üveg soju-t ittunk meg fejenként. – saccoltam meg kábé az elfogyasztott adagunkat.

- Te is ittál? Hogy-hogy nem látszik rajtad? – lepődött meg V.

- Jól bírom az alkoholt. De nem ez a lényeg. 3 órába telet ide érni szóval, fektessük le, és utána beszélhetünk. – parancsoltam rájuk. Közös erővel vittük be a szobába MiRae-t és ahogy ágyat fogott, már aludt. Magára hagyva a nappaliban helyet foglalva beszélgetni kezdtünk.

- Sajnáljuk Esther! Neked volt igazad. Ne haragudj ránk emiatt, és nem menj el ezért! – kezdte J-Hope.

- Nos, én is hevesen reagáltam, ezért bocsánatot kérek, de igazából MiRae-el mindent megbeszéltük, és most már semmi konfliktus nincs köztünk. Rávett arra, hogy költözzek vissza, és hogy kezdjük el a kapcsolatunkat új alapokkal építeni. Az ivást meg ő akarta. Többet ivott, mint én. De én is ittam, azt nem tagadom. Az egész családom jól bírja az alkoholt. Nagy mennyiséget kell meginnom, hogy kiüssön rajtam. A soju erre nem megoldás. – mosolyodtam el kínosan. Még csak 17 vagyok (koreai időszámítás szerint) ilyenkor, még nem kéne alkoholt fogyasztani.

- Meg tanítasz rá, hogy , hogy kell? – érdeklődött V

- Szerintem, ezt nem tudja megtanítani neked. Erre születni kell. – nézett rám JungKook, majd kacsintott egyet.

A fiúk megnyugodtak, hogy viszonylag épségben visszaértünk, ezért eltudtak menni aludni. Hosszú napjuk volt, ahogy nekem is. Éppen egy pohárba töltöttem vizet, amikor JungKook is csatlakozott hozzám.

- Tőled külön bocsánatot akarok kérni JumgKook. Nagyon furcsán viselkedtem. Csak a hirtelen jött indulatok beszéltek belőlem. – tekintettem nem vettem le arcáról. Velem szembe állt, a pult másik felén.

- És van még valami igaz? – kérdezte sejtelmesen.

- Tényleg olyan vagyok, neked, mint egy nyitott könyv. Jobban tudod, hogy milyen vagyok, mint saját magam. Jobban kellene vigyáznom, hogy mit mondok le, és mit csinálok a közeledben, mert így annyi a titokzatosságomnak. – hajoltam egyre közelebb, és közelebb hozzá. Éppen megakartam csókolni, amikor kiegyenesedett, és megszólalt:

- Nem jár a csók! Nem járunk, mert a nyárvégén úgyis véget ér minden! – ismételte meg szavaimat, amit pár órával ezelőtt mondtam neki. Nagyon fájdalmas volt hallani. Elhiszem, hogy neki, hogy eshetett, ha nekem visszahalva a szívem szakad meg.

- Tudom, hogy mondtam olyant amit nem kellett volna, de még mindig úgy gondolom, hogy nincsen sok esélye annak, hogy miután visszamegyek tudjuk tartani a kapcsolatot. – kezdtem el.

- Miért nem bízol bennem? Miért nem bízol az irántad érzet érzéseimben? – tette fel a nagy kérdést, amin én is sokat gondolkodtam már.

- Mert a táv kapcsolatok 90%-a halálra van ítélve. – mondtam a logikus választ.

- Akkor, mi a maradék 10-be fogunk tartozni. Csak kérlek, higgy a szerelemben. Eddig abban hittél, hogy egyszer találkozol velem, és beléd szeretek. Ez valóra vált. Akkor abban, miért nem hiszel, hogy ez az érzés nem fog elmúlni, és hogy tényleg valós? – adta fel megint a leckét.

- Megpróbálok, de ehhez, nem csak én, kellek hanem te is! –böktem meg a homlokát.

- Evvel én eddig is tisztábban voltam. – mosolyodott el, majd elvette a kezemet a fejétől, és adott kézfejemre egy hosszú puszit. – Jó éjt! Holnap találkozunk. – nézett rám  még egyszer, és a szobájába indult. Ott helyben elolvadtam. Imádom a filmekben, azt amikor a férfiak kezet csókolnak a nőknek. Nagyon udvarias, és szép gesztus. Ugyanakkor romantikus is. Komolyan JungKook, tudja, hogy hogyan vegyen le a lábamról. Habár, már jobban nem is tudna.

Én is éppen a MiRae-el való közös szobánkba vettem az irányt. Útközben Suga-val találkoztam össze.

- Úgy látom, hogy sikerült a tervem! – mondta halkan

- Milyen terved? – értetlenkedtem

- A pár nappal ezelőtti, majdnem csókot, azért csináltam, hogy JungKook bevallja a szerelmét irántad. Úgy látom, hogy sikerrel jártam. – még a sötétben is láttam, hogy elmosolyodott

- Ha te tervelted ki az egészet, akkor köszönöm! Örök hála neked Oppa! – öleltem meg

JungKook után Suga az aki a legtöbbet tudja rólam, és a legközelebb áll hozzám. Olyan a viszonyom vele, mint a bátyámmal. Ő a második bátyám. A többiek is azok, de Suga tényleg egy igazi báty nálam.

- Neked bármit tündérek! – ölelt meg ő is.

- Tündéreke?

- Innentől kezdve így foglak hívni. Angyal nem vagy, mert a mai után láttam a vad, és sötét oldaladat, ami a bunyót illeti. Ezért angyal nem lehetsz, de tündér igen. A tündéreknek vannak szárnyaik, szintén szépek, mint az angyalok, de ravaszak, és tudod tündér búbáj. Szóval van bennük egy kis rossz is. Szerintem ez illik rád. Ezért így hívlak! – magyarázta

- Így most, már érthető, és találó. – kuncogtam- Na megyek aludni. Jó éjt Oppa!

- Jó éjt tündérke! –köszönt el ő is, majd elindult a konyha felé.

A szobába érve MiRae arra sem kelt fel, hogy átestem a bőröndökön, és káromkodva mentem el az ágyig. Az ablakot is kellett nyitni, mert nagyon meleg volt, és az egész szoba bűzlött  az alkohol szagtól. Aztán MiRae hangos szuszogása mellett sikerült elaludnom.

~Másnap~

Arra kelletem, hogy valaki szorosan átölel, és dörgölődik hozzám. MiRae volt az. És még mindig aludt.

- MiRae ébredj! – kezdtem el szólítgatni, miközben próbáltam szétfeszíteni kezeit. Pár perc szenvedés után sikerrel jártam.

- Miért kell felkelteni 8 órakor? – akadt ki, majd a fejéhez kapta a kezét. –Szétszakad a fejem.

- Tegnap kicsit túlzásba vitted az ivást, az miatt fáj. Nagyon oda voltál. Akarod hallani, mit műveltél? – ültem fel az ágyban, és rá néztem.

- Nem, nem akarok hallani, biztos nagyon ciki volt. Megyek letusolni, és utána beveszek egy fájdalomcsillapított.

- Jól teszed! – mosolyogtam rá. Egyszerre indultunk el kifelé. MiRae a fürdőbe ment, én meg a konyhába. Jin ténykedett ott. Biztos a reggelit készítette.

- Jó reggelt Esther! Jól aludtál? – kérdezte vidáman.

- Igen, kimondottan jól. Nem volt annyira vészes MiRae, mint gondoltam.

- Tényleg hol van az a „minden lében kanál” húgom? – eszmélt fel

- A fürdőbe ment.

- A fürdőbe? JiMin van bent. –mondta

- Ha JiMin bent van, és MiRae is be ment akkor… - kezdtem el gondolkodni. Mindkettőnknek leeset a dolog, és futni kezdtünk a fürdő felé. Egyszerre nyúltunk a kilincsért, és téptük fel az ajtót.

JiMin egy száll törölközőben állt a mosdókagyló felett, és egy fogkefe volt a szájában. Míg MiRae, a zuhanyfülkében fürdőt. Túlreagáltuk volna? Vagy, tényleg volt valami köztük, addig amíg mi ide nem értünk?

- Hogy-hogy ketten vagytok a fürdőben? Csináltatok valamit együtt? – kérdezte Jin

- Igen, üdvözöltük egymást. MiRae levetkőzött, és neki állt zuhanyozni. Én pont akkor végeztem amikor ő bejött, de még bent maradtam fogat mosni. Miért mit hitettek? – érdeklődött

- Hát tud… fiú, lány kettesben a fürdőben…kölcsönös vonzalom egymás iránt…- kezdtem el magyarázkodni.

- Honnan tudsz a vonzalmukról? MiRae nem JungKook-ot szereti? – kérdezte Jin

- Nem tegnap azt mondta, hogy rá ébredt, hogy végig JiMin-t szerette. Azt, hogy JiMin-nek tetszik MiRae, azt meg… hol is hallottam? Ja meg van, hallottam egyszer amikor beszélték JungKook-al. Én is ott voltam, de nem vettek észre. –mondtam Jin-nek.

- Jól van ez mind szép, és jó. De most nem mennétek ki? Megzavartátok így az intimszférámat. – világosított fel JiMin. Nos igen igaza volt. Óriási nagy vigyorral zártuk be egyszerre az ajtót, majd felsóhajtottunk.

- Hát ez nagyon ciki volt. – jelentette ki Jin, kuncogva

- Nagyon. – kuncogtam én is.

- Szerintem is az volt. – szólalt meg valaki mellőlünk.

- Hallottad az egészet? – kérdeztem tőle.

- Igen. – mondta merő egyszerűséggel V. – Én is mondok akkor valamit, hogy még izgalmasabb legyen a dolog. Nekem meg te tetszel Esther. – folytatta

- Tessék!?

- Csak vicceltem, próbáltam oldani a feszültséget. – vigyorodott el.

- Nagyon vicces vagy TaeHyung. – mosolyodott el Jin, majd visszament a konyhába.

- Biztos viccnek szántad? – kérdeztem. Erre nem válaszolt, csak némán figyelt engem. Köhintett egyet, és megszólalt:

- Nem tudom… de nem is számít gondolom. Hiszen neked ott van JungKook. Mindegy, hogy én mit érzek. – felelte

- TaeHyungie! Ennyit tudtam válaszul mondani neki. Megöleltem. – Sajnálom! De szerintem nem jársz jól velem. Nem vagyok figyelemre méltó. Viszont tegnap az a lány aki szólt nektek, hogy ott vagyok. Na ő! Nagyon szép, és okos is. És nagyon szeret téged. Ha akarod megadom a számát. Biztos örülne neki, ha felhívnád. Nagyon kedves, és aranyos lány. Szerintem megérdemled őt! – toltam el magamtól.

- Tényleg, csinos volt. Mond a számát! – vette elő a telefonját a zsebéből.

- Gyorsan túl estél rajtam. – kuncogtam

- A szikra gyorsan elmúlik! – vigyorgott. Elnevettem magam rajta, majd lediktáltam neki a számot.

Pár perccel később mindenki helyet foglalt az asztalnál, és neki álltunk enni. Néma csend volt. Mindenki az evéssel volt elfoglalva, és próbált felébredni. Ennek gyorsan bekellett következnie, mert jött értünk a kis busz, hogy elvigyen minket a fiúk edzésére. Én is MiRae, nézőnek, mentünk. De nem tudtuk megállni, hogy ne táncoljunk. Tök jól elhülyültük az egészet. Tényleg félre ismertük egymást MiRae-el. De most már kezd minden alakulni. Ennek nagyon örülök.

Ebédszünetben a kávézóba ültünk le MiRae-el beszélgetni.

- Te nem tudsz valamit arról, hogy bejövök-e JiMin-nek? – kérdezte

- Bejössz neki, egy ideje már. – kortyoltam bele a kávémba.

- Tényleg?

- Ühüm. – megint belekortyoltam. Imádom a kávét. Szóval kiélveztem minden egyes pillanatát.

- Akkor szerinted megpróbálhatnánk? – kíváncsiskodott

- Nem vesztetek vele semmit. – mondtam, két kortyinka között. – Már, most meg is próbálhatod. – böktem oda az érkező 2 fiúra. JiMin és JungKook tartott felénk.

- Sziasztok! – köszöntek nekünk.

- Hali srácok! – köszönt MiRae.

Én csak intettem egyet. Elvoltam foglalva a kávéval, csak arra koncentráltam. Teljesen elkábított. Caramela Machiato-t kértem. Még soha sem itt ilyen finomat. Ezért teljesen elkábultam tőle.

- Na, mi van te kis koffeinfüggő? – bökte meg a vállam JungKook

- Most hagy! Kiélvezem a pillanatot. És különben is, JiMin-nek, és MiRae-nek megbeszélni valója van, ezért maradjunk csendben. – pillantottam rá. Láttam, hogy elmosolyodik, és az mutatóujjával, jobbra mutat. Elnéztem mellette. MiRae a falnak volt dőlve, JiMin pedig a kezével támasztotta azt, és nagy magyarázkodásban voltak, de nem értettem mit mondanak. Ennyire megbabonázott volna a kávé, hogy észre sem vettem, azt hogy elmentek? JungKook mióta ülhetett mellettem?

- Talán egy kicsikét elkábultam a kávétól. – mosolyogtam rá idegesen.

- Biztos vagyok benne. Annyira, hogy az orrodon, és az arcodon is van tejszínhab. – kuncogott. 

Felvett az asztalról egy szalvétát, és letörölte rólam.

- Köszi! – mosolyodtam el, aztán JungKook megcsókolt.

- A szádon is volt, de most már nincs. – kacsintott.

- Akár ki megláthatta volna… Miért csináltad? – háborodtam fel

- Itt nem kell félnünk, hogy elkapnak a lesifotósok. Az ügynökség a legbiztonságosabb hely. Itt minden titok marad. – magyarázta

- Akkor kaphatok még egyet? – mosolyogtam el cserfesen

- Akár 100-at is kaphatsz. – hajolt közelebb, és megcsókolt.

Visszaérve a próbaterembe, JiMin, és MiRae a földön ücsörgött, és beszélgetek, kézen fogva. A többiek meg valamin törték a fejüket. Nem tudom mi lehetett az de biztos megint valami hülyeség. Hát igen az volt. Úgy döntöttek, hogy játszunk egyet. Valakinek bekötjük a szemét. A többieknek el kell bújni a terembe, és el kell érniük azt, hogy az akinek a szeme be van kötve ne tudja megérinteni őt. Azt, hogy ki legyen a „kereső” kő papír ollóval döntöttük el. A vesztes én lettem. Na igen nem vagyok jó ebben a kis játékban, sokszor elcseszem.  JungKook-ot érte a megtiszteltetés, hogy beköti a szememet, egy kendővel.

- Látsz valamit? Kapsz levegőt? – kérdezte

- Nem, és igen. – válaszoltam.

- Jól van Esther, majd szólunk ha elindulhatsz? – mondata Rap Mon. Pár másodperccel később szóltak, és elindultam. Perceken keresztül kerestem őket, de nem érzékeltem semmit. Aztán elkezdtem fülelni. Semmi levegővételt, semmi neszt nem hallottam. Levettem a kendőt a szememről, és tényleg én voltam egyedül a teremben.

- Ya! Most szórakoztok velem? – kérdeztem, de senki sem válaszolt. Megsértődve leültem a terem közepében, és vártam.  Párperc múlva az ajtó kinyílott, és sorban jöttek be rajta. A sort JungKook zárt, és odajött hozzám.

- Van egy maglepetésünk számodra. – nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. Elfogadtam. Nem értetem mi lehet az. Aztán JungKook előhúzott a háta mögül egy borítékot, és a kezembe tette. Elkezdtem felnyitni a borítékot, és ami benne volt lesokkolt. Egy repülőjegy vissza. Első osztályon.  A jegy holnap utánra  szólt. Nem tudtam mire vélni ezért hátra fordultam a többiekhez.

- Ezt mire föl kaptam? Ezt komolyan gondoltátok? Nagyon drága egy jegy… miért vetettek nekem? És, hogy tudtatok szerezni nekem egyet 2 nap múlva.

- Pusztán, jó szándékból, hogy ne kelljen azt is neked fizetni. Már nagyon haza akarsz menni. Tudjuk nagyon jól. Ezért tettük ezt. Miattad! De azt azért szeretnénk, ha nem felejtetnél el minket. – mondta Rap Monster

- Olyan jók vagytok hozzám! Köszönöm! – hatódtam meg. – Ígérem, hogy nem foglak benneteket soha sem elfelejteni, és tartjuk a kapcsolatot. Nagyon fontosak vagytok a számomra. – kezdtek el folyni a könnyeim.

Odamentem hozzájuk és egy hatalmas, közös ölelésbe imitáltam őket.

~ 2 nap múlva~

 A reptéren könnyes búcsút vettem mindenkitől. Nehéz volt tőlük elválni nagyon nehéz, és ettől féltem egészen mostanáig. A búcsútól. Akkor ott úgy éreztem, hogy mégis maradok, de nem tehetem meg. A családom is nagyon hiányzott már. Megígértem nekik legalább 100-szor hogy tartom velük a kapcsolatot, és legalább 1000-szer, mondtam nekik köszönetet.

A repülőutat végig sírtam, és utána miután haza értem sokáig voltam rosszkedvű, és visszavágytam. De ez sajnos nem történt meg. Viszont nagyon sokat tanultam. Tudom mit akarok elérni, és azt is tudom, hogy hol.

Végzek a sulival, és kimegyek Dél-Koreába szerencsét próbálni. Egyszer már megtalált ott a szerencse, akkor biztos másodszorra is sikerülni fog. Nem igaz?

Soha sem felejtem el! Életem legjobb időszaka volt. Álmaimban sokszor vissza-vissza gondolok rá, és nem fogom feladni.